Kicsit beteg a világunk. Rohanunk a javak után. Ezt is „kell” venni, azt is „kell” venni. Szerezni. Észre sem vesszük, hogy eközben, mintha csak direkt tennénk, elviharzunk életünk fontos történései mellett. Rohanunk, stresszelünk, rohanunk, stresszelünk. Jé közben felnőtt a gyerek? Jé közben elváltunk? Nyugdíjba ment Apa? Rohanunk, stresszelünk, rohanunk, stresszelünk. A Világ, ja az ma ilyen. És az ember? Az bizony nem erre van kitalálva… Kell egy hely, ahol pihenünk és frissülünk. Pihenünk és frissülünk testileg is nap mint nap, de elsősorban lelkileg. Egy hely, ahol a felborult harmónia helyreáll. Egy hely, ami hol színtere, hol díszlete már-már majdnem elmulasztott dolgainknak. Egy hely ahol a gyerekeinkkel, ha csak pár percet is de önfeledten játszhatunk, ahol egy pohár borral kezünkben mélázhatunk, akár meditálhatunk lerázva a napi stressz nyomását, ahol a levélen tapadt tavaszi esőcsepp fényszikrája szemünkbe csillan, ahol barnulunk, ahol élvezhetjük az őszi nap lemenő sugarait, ahová télen bentről kitekintve átélhetjük a meleg otthon örömét, ahol a végre újra összejött baráti társasággal megsüthetjük a húst, ahol a nagyi szunyókál egyet ebéd után. Egy hely, amire néha néha rácsodálkozunk: milyen hihetetlenül gyönyörű, néha pedig egyszerűen csak háttérül szolgál kedves történéseinknek. Szerencsére van ilyen hely: Úgy hívják: KERT. Mi pont ilyeneket építünk: Szívvel – Lélekkel.