Kedves Barátaink/Partnereink!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy "Vissza a Bölcsőhöz" nevet viselő kertünk a Harmadik Magyar Kertépítő Versenyen bronz fokozatot ért el Túlélés=Zöld témában. Igen nagy örömünkre szolgált, hogy a koncepciózusan hazai és ökotudatos - élő és holt - anyagokra támaszkodó kertünkkel ismét dobogós helyet értünk el a megmérettetésen. A standunk az újrahasznosításra és -használatra, fenntarthatóságra és ökológiailag adekvát növényhasználatra helyezte a hangsúlyt, így teremtve meg egy hangulatos kerti teret, melyet a zsűri tagjai mellett a látogatók is sokra értékeltek. Napjaink egyre aktuálisabbá váló kérdése a fenntarthatóság, ezért különösen eredményesnek tekintjük az idei versenyt, hiszen a hazai kertépítészet színe-javát felvonultató mezőnyben ezen elvek betartásával sikerült kiemelkedő alkotást létrehoznunk.

Betonba zárt világban éljük életünket, csupán az egyre fogyatkozó természetes foltokon és zöldterületeken érintkezhetünk az életadó természettel, melyből teremtettünk. Városainkba költöztünk, elhagytuk életünk bölcsőjét, s mint tékozló gyermek, kezdtük dölyfösen pusztítani azt. Nem késő még visszatérni természet anyánk ölelésébe, ahol óvó karjaival védelmez minket, éltet és etet, örök szeretetével és életadó erejével támogat mindnyájunkat.

Apró kertünk a rideg aszfaltos-betonos környezetben kreálja meg az emberiség egykori természet alkotta bölcsőjének mai városi harmonikus biztonságot adó, nyugtató, egészséges verzióját mind fizikai-természeti, mind lelki-szellemi síkon, természetesen a Zöld Fenntarthatóság jegyében. Egy csepp élettel és reménnyel teli szigetet jelenít meg, mely nem terheli világunkat, csak természetes, újrahasznosított és fenntartható anyagokat használ. Az élő zöld növényzet, és az élő víz (flowform) megnyugtató ölelésében ismét "életre kelhetünk", hogy újult erővel vessük bele magunkat a mindennapok fergetegébe.

A zsűri értékelése: Nagyon szépen kivitelezett kert, profi módon megvalósítva. Jó hangulatú kert, az áttört-hálós fedés jó teret biztosított. A flow-form felhívja a figyelmet a víz szerepére és megtisztulásának gondolatára.

Kertműhely - Vissza a Bölcsőhöz

Képek a kertünkről:

Kertműhely - Vissza a BölcsőhözKertműhely - Vissza a BölcsőhözKertműhely - Vissza a BölcsőhözKertműhely - Vissza a Bölcsőhöz

Kertműhely - Vissza a BölcsőhözKertműhely - Vissza a BölcsőhözKertműhely - Vissza a BölcsőhözKertműhely - Vissza a Bölcsőhöz


Kedves Barátaink/Partnereink!

Az Első Magyar Kertépítő Versenyen az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy versenystandunkat a nemzetközi zsűri ezüst fokozatban részesítette. Tekintettel arra, hogy extrém öko megközelítésű standdal rukkoltunk elő egy általános irányultságú versenyen – a díj igen nagy elismerést jelent. Egyben annak is a bizonyítéka, hogy még igen szélsőségesen ökoirányú kerttel is lehet kiemelkedő esztétikát létrhozni!

A Hortus Hungaricus vendégváró kertjét.

Összefoglalva:

A Hortus Hungaricus kiállításon (a verseny befogadó kertészeti rendezvénye) a pihenő kertet, ami egyben a MAKEOSZ stand is volt (200 m2 2 nap alatt aszfaltra) mi terveztük és részben kiviteleztük – ez arany oklevélben részesült

Kertműhely - Aranykert

Az Első Magyar Kertépítő Versenyen az abszolút öko koncepciójú versenystandunk ezüstérmes lett.

Kertműhely - Aranykert

A zsűri értékelése:

19. Újrahasznosítható ökokert - Ezüstérmes
Szép és innovatív filozófia, jós design, rendkívűl jó prezentáció. Szép színek, egyszerű és elegáns vízjáték, példás az újrahasznosítható anyagok használata! (Bár a zsűri elnök szerint a vasúti talpfa nem EU kompatibilis :) !)

A teljes értékelést letölthető a MAKEOSZ honlapjáról pdf formátumban.

A kiálításra készült szórólapunk letölthető pdf formátumban:

Képek az öko koncepciójú standunkról:

Kertműhely - AranykertKertműhely - AranykertKertműhely - AranykertKertműhely - Aranykert

Kertműhely - AranykertKertműhely - AranykertKertműhely - AranykertKertműhely - Aranykert

Kertműhely - AranykertKertműhely - AranykertKertműhely - AranykertKertműhely - Aranykert

Kertműhely - AranykertKertműhely - AranykertKertműhely - AranykertKertműhely - Aranykert

Kertműhely - AranykertKertműhely - Aranykert